Medáliák Egyesület

Egyesületünk eredetileg baráti társaság volt, amely kultúra- és művészetrajongó emberekből állt. Közösségünk elsősorban a Ferencvárosban dolgozó pedagógusokból illetve művelődésszervezőkből verbuválódott, majd fejlődött egyesületté. Már hivatalos működésünk előtt is szerveztünk különböző rendezvényeket, diáktalálkozókat (diákmédia: videofilm-készítőknek és diákújságíróknak), működtettünk filmklubot, s így kerültünk kapcsolatba a kerületi művelődési házakkal (Dési Huber Művelődési Ház, Ferencvárosi Művelődési Központ). Egy idő után felmerült bennünk az igény, hogy eddigi tevékenységi körünket kibővítsük és egyesületi keretek között folytassuk.
2002 augusztusában hoztuk létre az egyesületet, amely – József Attila után – a „MEDÁLIÁK” Művészeti, Kulturális és Oktatási Egyesület nevet vette fel. Az egyesület hivatalos működését 2002 októberében, a Fővárosi Bíróság nyilvántartásba vétele után kezdhette meg. Az egyesület közhasznú szervezetként működik.

Elérhetőségeink:
Telefon: 06 / 30/ 367-8879 ( Z. Mezei Erzsébet )
Facebook: Medáliák
E-mail: medaliak@gmail.com


Az Egyesület célja, hogy olyan művészeti, kulturális és oktatási tevékenységet folytasson, amely különböző korosztályok – elsősorban gyermekek és fiatalok – részére teszi lehetővé a művelődést, segíti személyiségük fejlődését. Tevékenységi körünkben szerepel művészeti és kulturális tevékenység, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés valamint kulturális örökségünk megóvása. Fontosnak tartjuk a fiatalok táboroztatását, kiadványok készítését, kulturális rendezvények szervezését, művészeti és nyelvi kurzusok tartását.
A 2002/2003 tanévben többféle rendezvényt szerveztünk. Havi rendszerességgel működött diák médiaműhelyünk. Idegen nyelvi klubokat szerveztünk (angol, francia, német). Ezeken diákszínjátszók mutathatták be idegen nyelvű jeleneteiket, de ugyanakkor játékos formában is gyakorolhatták a diákok a nyelvhasználatot. Áprilisban József Attila-szavalóversenyt szerveztünk. . „Így írtok ti” címmel az egyik kerületi szakközépiskolával közösen diákköltőknek – diákíróknak szóló pályázatot írtunk ki, amelyre 41 pályamunka érkezett.
     


Programjainkat rendszeresen támogatja két kerületi művelődési intézmény: a Ferencvárosi Művelődési Központ, illetve a Dési Huber Művelődési Ház. Rendezvényeinknek színhelyet biztosítanak. Egyesületünk szoros szakmai kapcsolatban áll a nemrég megalakult József Attila  Társasággal..  Nyáron a Szüni-Dödő program keretében drámajáték foglalkozást tartottunk gyerekeknek.
Az „Alul-járó” Ferencvárosi Információs és Ifjúsági Irodával közösen kiadványt adtunk ki a diákok írásaiból.
2003 őszén  workshopot tartottunk a Mobilitás Határtalan 7 –végéjén a Millenáris Parkban.
A 2003/ 2004 tanévben a kerületi Önkormányzattól nyert pályázati pénzből ismét megrendeztük a Szent István Középiskolával közösen az Így írtok ti versenyt. Diákriporter kerestetik vetélkedőt tartottunk általános és középiskolásoknak. November végén Diák filmszemlét szerveztünk budapesti diákoknak. Decemberben Diákalkotók klubját tartottunk, melynek keretében diákszerzők műveit olvasták fel kortársak. Kerületi diáklap megjelenését támogattuk. Újabb kiadványt szerkesztettünk a versenyen született diákírásokból, amely 2004 januárjában jelent meg Villástargonca címen egyesületünk szerkesztésében, kiadásában.

További célunk minél több fiatal bevonása olyan programokba, amelyek megnyilvánulási lehetőséget kínálnak a fiatalokban szunnyadó művészeti képességeknek, felkeltik és kielégítik kíváncsiságukat. Ehhez izgalmas és egyre sokszínűbb palettával kell rendelkeznünk.   

A programokon kívül részt vettünk a kerületi kulturális koncepció megbeszélésén,
véleményeztük azt az Önkormányzat által nyújtott lehetőség révén. Ugyancsak a
kerületben részt vettünk bűnmegelőzési megbeszéléseken. Kezdeményeztük a
József Attila lakótelepi kulturális intézmények, szervezetek együttműködését, abban
aktívan részt veszünk.

Folyamatosan részt veszünk a József Attila Társaság munkájában, rendezvényein.
A jubileumi országos verseny kidolgozásában, lebonyolításában is aktívan részt vettünk.